Széchenyi Istvánról, akit Kossuth révén a legnagyobb magyarként tart számon a nemzeti köztudat, a szakirodalom úgy tudja, hogy gyermekkorában nem tudott jól magyarul. Akadt - nem véletlenül - német tanú, például dr. Georgen elmeorvos, aki azt állította: "a gróf az atyai házban ízig-vérig német nevelésben részesült, német volt a mindennapi érintkezés nyelve, s a német nyelv tekinthető a gróf anyanyelvének. (...) Később nagy igyekezettel tökéletesítette magyar tudását, az igazi, szigorú grammatikai képzettségű magyarok azonban mindig csak szánakozóan mosolyogtak a gróf nyelvismeretén." Kéri Edit nyugdíjas színésznő (férjét az 1956-os győri "szerepléséért" kivégezték, őt magát is börtönbe zárták, szabadulása után hosszú évek óta levéltári történelemkutatással foglalkozott) Mikor tanult meg Széchenyi magyarul? című kötetében (Magyarok Világszövetsége, Magyarok Háza, Bp., 2000) bebizonyította, hogy Széchenyi zsenge gyermekkorától jobban beszélte anyanyelvét, továbbá azt, hogy a legnagyobb magyarról alkotott kortársi kép részben agyafúrt hamisítvány, a gróf utókor előtti lejáratásának szüleménye (van osztrák figura, aki szellemi fogyatékosként emlegette). Kéri Edit bemutatta, miként épült be az irodalmi köztudatba ez a hamis kép, ez az életrajzi hamisítás. /Sylvester Lajos: Széchenyi István emlékezete. A nyelvek az igazi védfalak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 13./
